Üdvözöljük a

AZ MKIK XXXIV. TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTTGYŰLÉSE A PARLAMENTBEN

honlapján!

-

AZ MKIK XXXIV. TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTTGYŰLÉSE A PARLAMENTBEN

Szerző: Hajdú Attila MKIK| | 2016. november 3.

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2016. október 27-én tartotta XXXIV. tisztújító küldöttgyűlését a Parlamentben. A küldöttek újabb négy évre Parragh Lászlót választották a kamara elnökének. A kamara általános alelnöke Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lett.  A küldöttgyűlést Kövér László az Országgyűlés elnöke köszöntötte, kiemelte, hogy a kormány és az MKIK közösen dolgozik a magyar gazdaság erősítésén.

A házelnök az Országház felsőházi termében felidézte, 2010 februárjában a kormányzásra készülő Fidesz és az MKIK együttműködési megállapodást írt alá a magyar gazdaság talpra állításának, a munkahelyek megvédésének és bővítésének, a kis- és közepes vállalkozások segítésének, illetve Magyarország versenyképességének támogatására.
A kormányzásra készülő politikai erő vállalta, hogy megfelelő választói felhatalmazás esetén az MKIK-t bevonja a kormányprogram kidolgozásába. A házelnök hangsúlyozta, hogy a kormány és az MKIK 2010 óta több mint 50 olyan programot valósított meg, amelyek alapján a magyar gazdaság nemcsak talpra, hanem növekedési pályára is állt, és modellé vált az Európai Unióban.    

Parragh László, az MKIK elnöke emlékeztetett, hogy 2010-ben a magyar gazdaság rossz állapotban volt. A Fidesszel kötött megállapodás lényege éppen az ország gazdasági rendbetétele volt. Elmondta, hogy az első három évben ez sikerült, a következő három évben pedig az ország gazdasága olyan fejlődési pályára állt, amely az MKIK reményei szerint hosszú távú és tartós lesz.
Úgy vélte, az elmúlt évek gazdasági fejlődése a kormány és az MKIK együttműködésének is köszönhető, hiszen a teljesítménycentrikus adórendszertől kezdve a NAV átalakításán át az oktatási rendszer reformjáig és a finanszírozási rendszer megerősítéséig, sok területen tetten érhető az MKIK közreműködése. 

A vezető tisztségviselők megválasztása mellett, ahol Horváth Vilmos a Soproni Kamara elnöke turisztikáért felelős alelnök lett, a kiemelkedően eredményes kamarai és gazdasági területen végzett munkájukért többen kamarai elismerésben részesültek.

 

A teljes elnökséget az alábbi linkre kattintva tekintheti meg:

 

mkik elnöksége