GÁBOR DÉNES-DÍJ 2017

2017. augusztus 1.

A NOVOFER Alapítvány – szakmai-erkölcsi támogatói között tudva a szakminisztériumok, továbbá az MTA, az SzTNH, az MGyOSz, az MKIK, a VOSZ, a MISz, a MKK és a Magyar Mérnökakadémia vezetőit – immár 29. alkalommal hirdeti meg a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását, mely az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő szakemberek fokozott erkölcsi elismerését célozza.

A Kuratórium kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy 2017. október 10-i határidővel jelöljék Gábor Dénes-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik a műszaki szakterületen:

 

kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
• jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
• megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
• személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.

 

A díjak személyre szólnak, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők.

 

A Díjra a Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotók, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotók egyaránt jelölhetők.
A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.

 

További információ:

 

http://www.gabordenes.hu/palyazati-felhivasok/