Üdvözöljük a

Gyászhír

honlapján!

-

Gyászhír

Szerző: Név admin24@uzletahalon.hu | 2021. július 6.

Életének 75. évében rövid, de méltósággal viselt súlyos betegségben elhunyt Gréczi József a Grémo Kft. ügyvezető igazgatója, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke aki több évtizede meghatározó alakja volt a város gazdasági és közéletének.

 

 

 

 

21 évig volt alelnöke a Soproni Kamarának, korábban a két kamara egyesüléséig a városi Kézműves kamara elnöki tisztjét töltötte be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos elnökségében a Nyugat-dunántúli régió kézműves delegáltja volt, tevékenykedett a KIOSZ megyei szervezetében is, részt vállalt a megyei Kézműves Kamara korábbi vezetésében is.

 

Gréczi József a gazdasági élet és az érdek-képviseleti munka mellett nagy hangsúlyt fektetett a szakképzésre, az oktatásra, a jövő mestereinek képzésére, vizsgáztatására. Nevéhez fűződik több száz mesteroklevél átadása, az épületgépészeti szakma összefogása, annak vizsgakövetelményeinek kidolgozása, valamint részt vállalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási programjának megalkotásában is.

 

A köz szolgálatáért több szakmai szervezet is kitüntette, az IPOSZ aranydiplomával, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Aranyéremmel, Pro Mercatura et Industria díjjal, Sopron városa pedig 2018-ban Sopronért Emlékéremmel jutalmazta.

 

 

Több évtizedes önzetlen közéleti szerepvállalása és példaértékű szakmai

 

tevékenysége előtt fejet hajtva a Soproni Kamara saját halottjaként búcsúzik

 

Tőle, 2021. július 14-én (Szerda) 10:30 órakor a soproni Szent Mihály temető

 

Szent Jakab kápolnájában.

 

 

E m l é k e   l e g y e n    á l d o t t!