Üdvözöljük a

Már igényelhetőek a Széchenyi újraindítási hitelek

honlapján!

-

Már igényelhetőek a Széchenyi újraindítási hitelek

Szerző: Név admin24@uzletahalon.hu | 2021. július 6.

Július elsejétől öt új, a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermék igényelhető a Széchenyi Kártya Programban.

Horváth Vilmos, a Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az elmúlt több mint 15 évben a Széchenyi Kártya Program bizonyította, hogy hozzájárul a magyar vállalkozások stabil működéséhez, ezáltal munkát és megélhetést biztosítva a magyar családoknak.

A járvány alatt kidolgozott krízistermékekkel már eddig is közel 500 soproni és környékbeli vállalkozást segítettünk, több mint 5 milliárd Forint értékben, tette hozzá Kováts Árpád a Kamara titkára. A Kamara elnöke szerint, most, hogy a sikeres védekezés után a gazdaság újraindításáé a főszerep, a vállalkozások igényei is megváltoztak, így a Széchenyi Kártya Program hiteleit is meg kellett újítani.

A most induló Széchenyi Kártya GO! hitelei célzott módon biztosítják a vállalati működés fenntartásához, fejlődéséhez szükséges forrásokat, lehetővé teszik a vállalkozások beruházási elképzeléseinek megvalósítását, segítik a cégek likviditását, továbbá segítenek a normál üzletmenet visszaállításában, a működés újraindításában és a jövőbeni növekedés feltételeinek biztosításában A Széchenyi Kártya GO! új hiteleinek sajátossága, hogy az üzletszabályzatban rögzített kereteken belül az árbevétel függvényében 1 milliótól akár 1 milliárd forint hitelösszegig, a teljes futamidő alatt fix kamattal, gyorsan, a lehető legrövidebb hozzáféréssel, a vállalkozók igényeit és helyzetét alapul véve kialakított igénylési feltételek szerint, a forgóeszközhitel tőketörlesztésére akár 9 havi, míg a beruházási hitelekre akár 24 havi türelmi idő biztosítása mellett, a legtöbb konstrukcióban akár ingatlanfedezet nélkül igényelhetők.

A hiteltermékek közül a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! a napi működési költségek biztosításához, a Széchenyi Likviditási Hitel GO! a vállalkozás működtetésére alkalmas forgóeszközhitel beszerzésekhez, a Széchenyi Beruházási Hitel GO! a beruházások finanszírozásához, a Széchenyi Turisztikai Kártya GO! a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére az újraindításhoz nyújt segítséget, míg az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! az agrárszektor vállalkozói által széles körű beruházási hitelcélok megvalósítására igényelhető.

A Széchenyi Kártya GO! hitelkonstrukciói 2021. július 1-jétől elérhetők a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Soproni Kereskedelmi és Iparkamarában műkö regisztráló irodában (9400 Sopron, Deák tér 14.) Telefon: 0670/489-10-45