PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 DÍJ

2019. május 27.


A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása Díj egy olyan
kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedo társadalmi és szakmai elismerést jelent.



Díjak:


1. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 FŐDÍJ


három kategóriában kerül meghirdetésre:
• az évi ötven millió Forint alatti,
• az évi ötven és ötszáz millió Forint közötti,
• az évi ötszáz millió Forint fölötti árbevétellel rendelkezo pályázat benyújtása esetén.
A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek három területét - a termelékenységet, a társadalmi
felelosségvállalást és az újítási készséget – vizsgáljuk. Az Év Széchenyi Vállalkozása Fodíjat azok kaphatják,
aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtották.


2. AZ ÉV FELELOS SZÉCHENYI ÜZLETI VÁLLALKOZÁSA 2019 DÍJ a Pénzügyminisztérium támogatásával
három kategóriában kerül meghirdetésre:
• az évi ötven millió Forint alatti,
• az évi ötven és ötszáz millió Forint közötti,
• az évi ötszáz millió Forint fölötti árbevétellel rendelkezo pályázat benyújtása esetén.
A díjra azon üzleti vállalkozások pályázhatnak, akik kimutatható módon (azaz ido, energia és pénzügyi
ráfordítással) tudatosan tesznek a felelos üzleti magatartás megvalósulásáért, azaz a vállalat külso és belso
környezetéért társadalmi, gazdasági és kiemelten környezetvédelmi szempontból. Törekednek rendszerint
mérsékelni a vállalkozás karbon-lábnyomát, van erre külön programjuk. A munkavállalói jóllét érdekében
törekednek biztosítani a munka és magánélet egyensúlyát, illetve támogatják a hátrányos munkavállalói
csoportokat. Aktívan törekednek környezetük pozitív befolyásolására, akár felelos üzleti magatartásuk
kommunikációjával, akár beszállítóik értékrendjének formálásával.


3. AZ ÉV LEGSIKERESEBB SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA – LEGSIKERESEBB FIATAL
VÁLLALKOZÓ 2019 DÍJ

 

a Pénzügyminisztérium támogatásával
A díjra azon fiatal vállalkozók pályázhatnak, akik a pályázat benyújtásakor 30. életévüket még nem töltötték
be, a vállalkozást saját maguk alapították, és abban jelenleg is többségi tulajdonnal rendelkeznek. A díj
odaítélésénél a legfontosabb szempont, hogy a vállalkozás olyan egyedi, innovatív ötletet valósítson meg,
amely magában foglalja a jövobeli fejlodés lehetoségét is, illetve feltétel az is, hogy utolsó lezárt üzleti éve ne
legyen veszteséges.


4. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 MOBILITÁSI DÍJ


a Pénzügyminisztériummal közösen alapítva
A díjra azon üzleti vállalkozások pályázhatnak, akik az utolsó lezárt üzleti évükben, gazdasági tevékenységük
során, egy munkavállaló esetében minimum 8 hónapon keresztül, elosegítették a munkavállalói mobilitás
megvalósulását mobilitási támogatások megvalósulásán keresztül. Helyközi utazás támogatásán, csoportos
személyszállításon, illetve lakhatási támogatás biztosításán túl lépéseket tettek a munkaero toborzás során a mobil munkaero megszerzésére, illetve késobb annak megtartására.


5. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 INNOVÁCIÓ DÍJ


6. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 TERMELÉKENYSÉG DÍJ


7. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS DÍJ


A pályázók tevékenységét ezen a három területen külön is értékeljük és az egyes területek legjobbjait
díjazzuk.
Pályázóink között várjuk azon cégek jelentkezését, amelyek szeretnék méltatni cégen belül a
nagycsaládos férfi/noi vezetoiket.


8. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2019 A CSALÁD KÜLÖNDÍJA


A Széchenyi család felismerte, hogy minden mérésnek, mutatónak vannak korlátai, illetve bizonyos
nagy tettek nem fejezhetok ki számokkal. Ezért a család tagjai úgy döntöttek, hogy ebben az évben a
különdíjat annak a pályázónak ítélik, amelyik a magyar hagyományokat kiemelkedoen orzi és
ápolja.
Minden nem díjazott pályázó részére átadásra kerül Az Év Széchenyi Vállalkozása 2019 oklevél.
A pályázók köre
A pályázat nyilvános. Pályázatot nyújthat be minden olyan vállalkozás, gazdasági szervezet, amely
magyarországi bejegyzett székhellyel rendelkezik, és elsosorban Magyarországon fejti ki gazdasági, üzleti
tevékenységét.
Pályázati nevezési díj:
• évi 50 millió Forint összárbevétel alatt a pályázat díjmentes
• évi 50 és 500 millió Forint közötti összbevétel alatt 100.000,- Ft, azaz Százezer Forint nevezési díj
• évi 500 millió Forint összbevétel felett 300.000,- Ft, azaz Háromszázezer Forint nevezési díj
Pályázati nevezési díj fizetési számlaszáma: OTP Bank 11713081-20013530
A pályázatok értékelésének rendszere
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány öt tagú zsurit kért fel a pályamunkák értékelésére. A zsuri a vállalkozások mérlegébol és eredmény-kimutatásából származó, illetve a cégek HR vezetojétol bekért adatokból állapítja meg a termelékenységet. A pályázók ezen kívül közvetlenül is átadnak a zsurinek információkat, melyekbol a zsűri értékelni tudja az egyes pályázók társadalmi felelosségvállalás területén nyújtott teljesítményét. Az innovációs aktivitás értékeléséhez szintén a cégek által szolgáltatott adatok alapján történik az értékelés, melyekbol 3 mutatót számol ki a zsuri. Igyekeztünk olyan mutatókat alkalmazni, melyek lehetové teszik a különbözo profilú és méretu vállalkozások összemérhetoségét.

 

Regisztrációs cím: 1145 Budapest, Bosnyák utca 11.,

e-mail: evvallalkozasa@szechenyicsalad.hu

 

A jelentkezést követoen küldjük meg a pályázati urlapot.
Pályázat, díj fizetése, szerzodéskötés, dokumentáció beadása, befogadás lezárása:
2019. Szeptember 01.

 

Pályázók értékelésének, minosítésének ideje: 2019. Szeptember 01-10.
Pályázók tájékoztatása az eredményrol: 2019. Szeptember 12.
Díjátadás idopontja: 2019. Szeptember 23. Hétfo, 11:00 óra
Díjátadás helyszíne: Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem