Üdvözöljük a

Támogatott hitelek vállalkozásoknak

honlapján!

-

Támogatott hitelek vállalkozásoknak

2014. július 23.

 

Tovább szélesedtek a Növekedési Hitelprogram kedvezményes konstrukcióinak felhasználási feltételei. Július 1-jétől már kezdő vállalkozások is igénybe vehetik a kedvezményes hiteleket, emellett a faktoring is bekerült a támogatott konstrukciók közé. A kis- és középvállalkozások a program keretében eddig a forgóeszközök finanszírozását célzó hitelkonstrukciókat keresték legnagyobb számban, ám az elkövetkező időszakban a cégeknek érdemes a kedvezményes beruházási hitelek iránt is érdeklődni.

 

 

Határidő. Július 1-jei hatállyal ismét több ponton módosult a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetetett Növekedési Hitelprogram (NHP), melynek köszönhetően a korábbinál is több vállalkozás juthat államilag támogatott hitelhez.

 

A legfontosabb változás. Korábban kizárólag a 2014. február 28-a előtt alapított vállalkozások igényelhették a kedvezményes, 2,5 százalékos kamatozású kölcsönt. A második félév elejétől már induló vállalkozások, illetve az igazolványukat csak most kiváltó őstermelőkis jelentkezhetnek a programba. Ugyanakkor továbbra is érvényben marad az a korlátozás, amelynek értelmében a hitelfelvételt követő két évben a vállalkozás tulajdonosi szerkezetnek 50 százalékban változatlannak kell maradnia, a futamidő lejártáig pedig a nem KKV vagy nem magánszemély tulajdonosok legfeljebb 25 százalékos részesedést érhetnek el.

 

A támogatható célok. A feltételek értelmében az NHP 2. szakaszára elkülönített 500 milliárd forintos keretből elsősorban beruházásra, forgóeszköz-finanszírozásra, valamint a vissza nem térítendő európai uniós támogatások előfinanszírozására lehet kedvezményes hitelt igényelni a programhoz csatlakozott pénzintézeteknél. Mindezek mellett a teljes keretösszeg legfeljebb 10 százalékát lehet deviza, vagy forint kölcsön kiváltására fordítani.

 

Kedvezményes feltételek. A vállalkozások számára az a legnagyobb vonzerő, hogy az NHP keretében a piaci feltételeknél jóval kedvezőbb feltételek mellett juthatnak külső forráshoz. A támogatott hitelkonstrukciókra a bankok legfeljebb évi 2,5 százalékos hiteldíjat számolhatnak fel, valamint az esetlegesen igénybe vehető hitelgarancia költségeit is.

 

Forgóeszköz-hitel. A legtöbb vállalkozó eddig a Hitelprogram keretében meghirdetett forgóeszközhitel-konstrukciót kereste, átlagosan 10 millió Ft hitelösszeget igényelve. A forgóeszközhitel kifejezetten a KKV-k készleteinek bővítésére szolgál. Így a kölcsön segítségével a forgóeszköz-hitelt felvevő vállalkozás fizetési haladékot adhat vevőinek, vagy a megszokottnál nagyobb árukészletet vásárolhat, amivel több megrendelést tud teljesíteni.

 

Beruházási hitel. Az előttünk álló időszakban a vállalkozásoknak érdemes az NHP 2 beruházási hitelei felől is érdeklődni, tekintettel arra, hogy az elkövetkező hónapokban várhatóan ismertté válnak a 2014-2020-as időszak gazdaságfejlesztési operatív programjainak pályázati lehetőségei. A nagyobb hitelösszegnek, a megtérülés idejéhez igazodó hosszabb – akár 8-10 éves – futamidőnek, valamint az ehhez kapcsolódó türelmi időnek köszönhetően a beruházási hitelt új és használt eszközök (gépek, berendezések, ingatlan) beszerzésére és egyéb infrastrukturális beruházások finanszírozására érdemes felhasználni a vállalkozásoknak.

 

További finanszírozási eszközök. Összesen mintegy 180 ezer magyar gazdálkodó teheti pénzügyi szempontból gördülékenyebbé mindennapi munkavégzését annak köszönhetően, hogy az NHP keretében ma már a területalapú támogatások előfinanszírozását is kérhetik. Emellett alehetőségeket bővíti, hogy idén januártól a lízing is bekerült a támogatható termékek közé, július 1-jétől pedig új elemként jelent meg a Növekedési Hitelprogram támogatott konstrukciói között a faktoring.