Bridge to Benefits 2025 - FELHÍVÁS
Míg a nagyvállalati szektorban szinte már elvárás a fenntarthatóság kérdéseivel foglalkozni, addig a közepes-, kis- és mikro-vállalkozások működésében csak elvétve, vagy nem tudatos tevékenységként található meg ez a horizontális szempontrendszer. Ezt a célt támogatva idén ismételten elstartol az innovatív tudásmegosztáson alapuló Bridge to Benefits Mesterkurzus, amelynek elsődleges célja a társadalmi és környezeti felelősséget érző kis- és középvállalkozásoknak gyakorlati támogatást nyújtani fenntarthatóságuk komplex fejlesztésében nagyvállalati, önkormányzati és civil szervezetek mentorálásával.
A kurzus során a közreműködő nagyvállalati, civilszervezeti, önkormányzati és felsőoktatási mentor szervezetek segítségével a résztvevők egy közel két hónapon át tartó tudásmegosztási és üzletfejlesztési támogatást kapnak társadalmilag és környezetileg fontos ügyek beépítéséhez normál üzleti folyamataikba, valamint abban, hogy a pozitív hatás mellett mindez hogyan erősítheti a piaci pozíciójukat.
Olyan mikro-, kis- és középvállalkozásokat keresnek az ország egész területéről, akik érdeklődnek a fenntartható üzleti megoldások iránt, amelyeknek köszönhetően tevékenységük társadalmi és környezeti célok mentén fejlődik, emellett pedig nyitottak arra, hogy nagyvállalatok és civil szervezetek jógyakorlatait és tapasztalatait megismerjék, új kapcsolatokat és értékalapú együttműködéseket alakítsanak ki.
Bridge to Benefits Mesterkurzus 2025 BŐVEBB INFORMÁCIÓ, FELHÍVÁS ÉS JELENTKEZÉS: ITT
Jelentkezési határidő: 2025. március 9. 23:00 óra
Az országos program támogatásaként február és március hónapokban három alkalommal idén is megrendezésre kerülnek a Bridge to Benefits MiniEdition események. A MiniEdition egy másfél napos fenntarthatósági workshop nem fővárosi székhelyű kkv-k részére. A MiniEdition eseményen való részvétel lehetőséget biztosíthat a résztvevő cégeknek az országos programba való egyenes bejutásra, azonban nem előfeltétele az országos programban való részvételnek.
Bridge to Benefits MiniEdition workshopok helyszínek és időpontok
- Nyíregyháza - 2025. február 6. 13:00-17:00 – február 7. 9:00-16:00 között
- Kaposvár - 2025. február 27. 10:00-17:00 – február 28. 9:00-14:00 között
- Győr - 2025. március 6. 10:00-17:00-március 7. 9:00-14:00 között
Bridge to Benefits MiniEdition BŐVEBB INFORMÁCIÓ, FELHÍVÁS ÉS JELENTKEZÉS: ITT
A programmal kapcsolatos további információ:
- BKIK Projektmenedzsment Iroda: projektiroda@bkik.hu
Soproni, szakképzést is folytató iskolák honlapjai
- Handler Nándor Szakképző Iskola
- Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium
- Danubius Hotels Szakképző Iskola és Kollégium
- Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium
- Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola
- Lippai János Középiskola, Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium
- Nyugat-magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium
- Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központ
- Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola
- Tóth Antal Óvoda, Általános Iskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat
BANKÁR KLUB TAGJAI
- Budapest Bank Nyrt.
- CIB Bank Zrt.
- ERSTE Bank Nyrt.
- SOPRON Bank Zrt.
- K&H Bank Zrt.
- Raiffeisen Bank Zrt.
- MKB Bank Zrt.
- OTP Bank Nyrt.
- Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet
- Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet
- A Bankár Klub ajánlásai: mikro-, kis- és középvállalkozások hitel kapcsolatai - válság idején
- Klub a bankároknak (Kisalföld, 2009. 01. 29.)