Üdvözöljük a

NAV Folytatódik a nyári ellenőrzés

honlapján!

-

NAV Folytatódik a nyári ellenőrzés

Szerző: Név admin24@uzletahalon.hu | 2024. augusztus 5.

Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

A korábbi évekhez hasonlóan nemcsak a pihenni vágyók egyik kiemelt úticélja a Balaton partja és a környező települések, hanem a NAV revizorainak is. Ebből kifolyólag idén is kiemelt figyelmet szentel a NAV a Balaton környékén működő adózók ellenőrzésére, melyből nem maradnak ki a termékértékesítők, a szolgáltatást nyújtók sem. Az ellenőrzéseknek még koránt sincs vége, azok legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak. Az ellenőrzésekben az érintett vármegyék mellett számos más vármegye ellenőrei is részt vesznek, ezáltal új arcokra, folyamatosan frissülő, változó felállású ellenőrzési állományra számíthatnak a vállalkozások.

 

A NAV a nyári időszakban előzetes kockázatelemzés alapján ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit, igazodva a nyitvatartási szokásaikhoz és forgalmukhoz. Tekintve, hogy a főszezonban évek óta jelen van a NAV a Balatonnál, így az adózóknak ez nem újdonság. A szokásos ellenőrzéseken (a nyugta- és számlaadási, az alkalmazottak bejelentési, az online pénztárgépek szabályos üzemeltetésével és a jövedéki termékek árusításával kapcsolatos kötelezettségek vizsgálata) kívül, idén a turizmusfejlesztési hozzájárulás helyes megállapításának és megfizetésének vizsgálata is kiemelt figyelmet kap.

 

Az eddigi tapasztalatok szerint a leggyakoribb szabályszegés továbbra is a nyugtaadás elmulasztása. Egy vendéglátóhelyen például a revizorok sorban állás közben arra lettek figyelmesek, hogy csak a magyarul beszélő vásárlók kapnak nyugtát, a külföldieknél az eladók egyáltalán nem használják a pénztárgépet. Ezért angolul rendeltek, így ők sem kaptak semmilyen bizonylatot a próbavásárláskor. Mivel a társaság tavaly már szintén bukott egy ellenőrzésen nyugtamulasztással, ezért a bírságon felül 12 napos üzletzárásra is számíthat a vállalkozás.

 

A súlyosan mulasztók a mulasztási bírság mellett utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak, ezért a jegyzőkönyv átvételét követően a lehető leggyorsabban érdemes a tényleges forgalomhoz igazítani a bevallásokat és a fizetendő adót. A revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhető a korábban be nem vallott adó.

 

A NAV a jogkövető adózókat is támogatja ellenőrzéseivel, amikor fellépésével megakadályozza, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással és be nem vallott adó révén bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert.