Rendelet a kiszereléscsökkentésről
Az elmúlt hónapokban számos országban kiemelt figyelmet kapott az a jelenség, miszerint bizonyos termékek árának változatlanságával vagy akár emelkedésével párhuzamosan, a termék mennyisége csökken. Ezen megtévesztő gyakorlat eredménye az, hogy a fogyasztók a megvásárolt termékekből a korábbiaknál kevesebbet kapnak a pénzükért.
2024. március 1-től jogszabály kötelezi az 1 milliárd forint feletti árbevételű élelmiszerkereskedőket arra, hogy a termék mellett elhelyezett, figyelemfelhívó tájékoztatással hívják fel a vásárlók figyelmét, hogy az általuk árusított, előrecsomagolt termékek kiszerelése a korábban megszokottakhoz képest kisebb lett.
A kiszerelés, így különösen a tömeg vagy térfogat csökkenésének viszonyítási alapja az adott termék gyártója által 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazott kiszerelés lesz. A kereskedők tájékoztatási kötelezettsége 2 hónapig áll fenn, főszabály szerint az új, csökkentett méretű termék kereskedő általi forgalmazásától kezdődően.
A kereskedő tájékoztatási kötelezettségének teljesítése érdekében a gyártó, a magyarországi forgalomba hozó és beszállító köteles a kiszerelési egység csökkenésével érintett termék vonatkozásában megfelelő módon tájékoztatni a kereskedőket. A szabályok elmulasztása esetén a fogyasztóvédelmi hatóság fog eljárni.
A kiszerelés-csökkenéssel érintett termékekről a fogyasztók a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (NÉBIH) honlapján nyilvánosan elérhető tájékoztató adatbázisból is tudakozódni tudnak.
A részletszabályok megjelentek a Magyar Közlöny 2024. évi 19. számában
Soproni, szakképzést is folytató iskolák honlapjai
- Handler Nándor Szakképző Iskola
- Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium
- Danubius Hotels Szakképző Iskola és Kollégium
- Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium
- Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola
- Lippai János Középiskola, Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium
- Nyugat-magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium
- Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központ
- Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola
- Tóth Antal Óvoda, Általános Iskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat
BANKÁR KLUB TAGJAI
- Budapest Bank Nyrt.
- CIB Bank Zrt.
- ERSTE Bank Nyrt.
- SOPRON Bank Zrt.
- K&H Bank Zrt.
- Raiffeisen Bank Zrt.
- MKB Bank Zrt.
- OTP Bank Nyrt.
- Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet
- Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet
- A Bankár Klub ajánlásai: mikro-, kis- és középvállalkozások hitel kapcsolatai - válság idején
- Klub a bankároknak (Kisalföld, 2009. 01. 29.)